Esztergom területe már a prehisztorikus időkben lakott hely volt. A Várhegyen és környékén 18-20 ezer éves településnyomokat tártak fel. Ettől az időtől kezdve a terület folyamatosan lakott hely. Időszámításunk kezdetén az itt élő keltákat a rómaiak hódították meg, akik a Duna-szakasz legsűrűbb láncolatát ezen a vidéken építették ki. 10-20 kilométerenként erődítményeket építettek, amikben jelentős számú katona állomásozott. A Várhegy keleti oldalán a kvádok ellen Solva néven castrumot építettek egy virágzó várossal, katonai táborral, dunai átkelőhellyel. Solva lakóinak 121-ben Hadrianus császár római polgárjogot is adományozott, és itt írta a 2.század jelentős filozófusa, Marcus Aurelius császár az Elmélkedések 12. kötetét.

Az 5.század elején hanyatlásnak indult Pannónia és vele Esztergom környéke is. Ezután előbb a hunok (410 környékén), illetve az avarok (568-ban) telepedtek le a területen, amiről sok lelet tanúskodik. A Nibelung-ének szerint Attila, hun uralkodó is megfordult Esztergomban.  A területen egészen a 9. századig nem történt kőből való építkezés.